Vargabéles

Hozzávalók (6 adaghoz):

  • 25 dkg cérnametélt
  • 50 dkg túró
  • 15 dkg kristálycukor
  • 8 tojás
  • 4 réteslap
  • 2 citrom reszelt héja
  • 5 dkg mazsola
  • 1-2 csomag vaníliáscukor
  • vaj

A cérnametéltet előre megfőzzük. A tojások sárgáját felverjük a cukorral, vaníliás cukorral, a citromok héjával, majd a túróval, és jól kikeverjük. Ezután hozzáadjuk a mazsolát és a kihűlt cérnametéltet is. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük és óvatosan belekeverjük a túrós masszába. Kivajazunk egy tepsit, beleterítünk 2 réteslapot, rásimítjuk a keveréket. Befedjük a másik két réteslappal, megkenjük olvasztott vajjal és előmelegített sütőben 40-50 perc alatt pirosra sütjük. Gyümölccsel kínáljuk.

Variáció: Készíthetjük feleennyi tojással is és tejföllel dúsítjuk.

Ananászos-túrós süti

Hozzávalók:

Piskóta:

  • 6 tojás
  • 6 csapott evőkanál liszt
  • 6 púpos evőkanál porcukor
  • tepsi kikenéséhez vaj, liszt

Krém:

  • 1 csomag tehéntúró
  • 3 dl tejszín
  • 1 habfixáló
  • 1 konzerv ananász
  • 1 citrom héjja
  • 1 natúr joghurt
  • 1/2 csomag étkezési zselatin
  • porcukor

Először a piskótát készítjük el. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük. Egyesével óvatosan hozzákeverjük a sárgájákat, majd a cukrot, végül pedig a lisztet. Kivazajott, kilisztezett tepsibe téve kb. 200 °C -on kb. 20 percet sütjük.

Ezalatt elkészítjük a krémet. Először felverjük a teszínt porcukorral és egy habfixálóval. Mikor kész félretesszük. Ezután egy keverőtálba tesszük a csomag túrót, majd belereszeljük a megmosott citrom héjját. Hozzáöntjük a natúr joghurtot, majd kevés porcukorral ízesítjük. A kibontott konzerv ananászt lecsepegtetjük, és az ananász felét beledaraboljuk a krémbe. Ezután az ananász levét megmelegítjük, (de nem forraljuk fel!!!!) hozzáadunk fél csomag étkezési zselatint, melyet egyenletesen elkeverünk benne. Miután a zselé kissé meghűlt, azt is hozzáadjuk a krémhez, és végül a tejszínhabot óvatosan, nagy mozdulatokkal hozzákeverjük a már elkészült krémhez. A krémet ráöntjük az ezalatt kihűlt piskótára, majd egy éjszakra hűtőbe téve megvárjuk, hogy megdermedjen. A sütemény tetejét a maradék ananásszal díszítjük.

Jó étvágyat!

Rafaello szelet

Hozzávalók:

  A fehér tésztához:

  • 5 tojásfehérje
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 2 evőkanál rétesliszt
  • ½ csomag sütőpor
  • ½ citrom leve

A barna tésztához:

  • 5 tojásfehérje
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg darált dió
  • 3 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál rétesliszt
  • ½ csomag sütőpor

A krémhez:

  • 10 tojássárgája
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag vanília ízű pudingpor (főzni való)
  • 3-3,5 dl tej
  • 25 dkg Rama margarin

Díszítéshez:

  • csokireszelék

Először a fehér tésztát készítjük el. Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A kókuszreszeléket a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk, óvatosan a cukros habba forgatjuk, a citrom levét belefacsarjuk. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát egyenletesen belesimítjuk. 165°C fokon 15 percig sütjük. Barna tészta elkészítése: A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a cukrot is. A diót a kakaóval, a liszttel és a sütőporral összeforgatjuk és óvatosan belekeverjük a habba. 165°C fokon 15 percig sütjük. A tojássárgáját a cukorral jól kikeverjük. Először a pudingport, azután a tejet adjuk hozzá, majd folytonos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Hűlni hagyjuk, végül a margarint apránként beledolgozzuk. Következik a sütemény összeállítása. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük. Erre kerül a barna tészta, amit a maradék krémmel megkenünk. A tetejét csokoládéreszelékkel hintjük meg.

Répatorta

Hozzávalók:

  • 60 dkg sárgarépa
  • 20 dkg dió
  • 15 dkg csokoládé
  • 15 dkg finomliszt
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg barnacukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipetnyi só
  • 3 narancs vagy citrom reszelt héja
  • 6 tojás
  • 15 dkg zsemlemorzsa
  • 1 csomag sütőpor
  • margarin, zsemlemorzsa (a tepsi kikenéséhez)

a krémhez:

  • 20 dkg natúr krémsajt
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj
  • vanília esszencia vagy igazi vanília

A sárgarépát megtisztítjuk, majd finomra reszeljük. A diót a csokoládéval együtt durvára vágjuk, és egy kevés liszttel összeforgatjuk. A margarint a barnacukorral meg a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd beleszórjuk a reszelt narancshéjat. A tojásokat egyenként elkeverjük benne, majd a zsemlemorzsát és a sütőporral elkevert lisztet is beledolgozzuk. Végül a csokis diót és a répát is beleforgatjuk. Margarinnal kikent és morzsával behintett közepes méretű tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben a közepesnél nagyobb lánggal ( 200°C, légkeveréses sütőben, 175°C) 40 perc alatt megsütjük. Amíg hűl a sütemény, elkészítjük a krémet. Ehhez a porcukrot és a vaníliaesszenciát a vajjal habosra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a krémsajtot is és simára keverjük. Amikor a tészta már kihűlt, bevonjuk vele a süteményünket. Tipp: Süthetjük kapcsos tortaformában is, így valóban répatorta lesz és nem répás süti!

Szilvás lepény

Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 20 dkg porcukor
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg liszt
  • ½ dl rum
  • 2 csomag vaníliás cukor (20 g)
  • ½ sütőpor
  • 50 dkg szilva
  • fahéjas porcukor

A cukrot habosra keverjük a vajjal, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd apránként a lisztet – amibe előzőleg belekevertük a sütőport – a rumot és vaníliás cukrot. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan belekeverjük a tésztába. A masszát vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, tetejét dúsan megrakjuk a megmosott, kimagozott, félbevágott szilvával. Előmelegített sütőben, az első tíz percben erős tűznél, majd a továbbiakban közepes tűznél, aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, kockaformára szeleteljük, tetejét meghintjük fahéjas porcukorral.

Tipp: Szilva helyett készíthetjük sárgabarackkal, ha épp annak van szezonja! (Legalább olyan finom, mint szilvával!!)

Sára torta

Tészta:

  • 3 tojás sárgája
  • 14 dkg cukor
  • 2 vaníliás cukor
  • 5 evőkanál tej
  • ½ dl olvasztott margarin

Ezeket habosra keverjük, majd hozzáadunk 15 dkg lisztet, amibe 1 tasak sütőport előre belekevertünk. Sütőpapírral bélelt tepsibe kenjük. Tetejére tojáshabot teszünk: a 3 tojás fehérjét 10 dkg porcukorral kemény habbá verjük és a tésztára kenjük, tetejét megszórjuk szeletelt mandulával. Előmelegített sütőben nagy lángon sütjük. 2 ilyen lapot sütünk.

Töltelék:

  • 6 dl tejszín
  • 2 tasak habfixáló
  • 50 dkg eper vagy málna

A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. Az epret feldaraboljuk, belekeverjük a habba és rákenjük az alsó tésztalapra. A másik lapot előre felkockázzuk, a habra rátesszük. Pár órát hűtőben pihentetjük és szeletelhetjük.

Baromfifasírt

Hozzávalók :

  • 50 dkg darált pulykamell
  • 4-5 gerezd zúzott fokhagyma
  • 3 tojás
  • 3 vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemle
  • 1 csokor apróra vágott petrezselyemzöld
  • kis olaj
  • só, bors, vegeta, majoranna

Alaposan összedolgozzuk, majd kiolajozott tepsibe terítjük és sütőben sütjük, vagy kis pogácsákra szaggatva bő olajban (serpenyőben) pirosra sütjük.